AGRÁRMINISZTÉRIUM
TÁMOGATÁSÁVAL

BIO – nemBIO?

Vagy mondhatnánk: ÖKO-nemÖKO, ugyanis ez a két kifejezés ugyanazt jelenti. A hivatalos az „ökológiai termék”, de a hétköznapokban inkább a „biotermék” terjedt el.

Hivatalos megfogalmazás szerint: olyan növényi és állati eredetű élelmiszereket, takarmányokat, alapanyagokat nevezhetünk így, amelyeket jogszabályokban rögzített szigorú szakmai előírásokat betartva, a szakminisztérium által elismert ellenőrző szervezet felügyelete mellett állítottak elő.

Vagyis nem a termékre vonatkoznak az előírások, hanem a termék-előállítás teljes folyamatára. A „nem ökológiai” vagy „nem biológiai” termékeket pedig konvencionálisaknak, esetleg szokványosnak nevezzük.

Melyek az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó, érvényben lévő Európai Uniós, valamint hazai jogszabályok?

Az ökológiai gazdálkodás jogszabályait a tapasztalatoknak és az új kihívásoknak megfelelően szükség szerint időről időre módosítják, kiegészítik. A jelenleg érvényes jogszabályokat ide kattintva olvashatjuk.

Milyen alapelvek szerint alkották, alkotják ezeket a jogszabályokat?

A környezet megóvásának alapelve, amelyben kiemelten fontos talajaink védelme és kémiai biztonságunk.

A méltányosság alapelve, amely több szintem értendő. Vonatkozik a következő generáció iránti méltányosságra, de akár a gazdasági haszonállatok tartáskörülményeire is.

A gondosság alapelve a gyakorlatban az új anyagok, eljárások bevezetésével kapcsolatos óvatosságot jelenti. Bioban tilos például génmanipulált növényeket termeszteni, mivel nem bizonyosodott be, hogy termesztésük és fogyasztásuk kockázatmentes az egészségre és a környezetre.

Az egészség alapelve nem szűkíthető le a fogyasztó egészségére. Benne értendő az élelmiszer előállítójának az egészsége, a tartott és vadon elő állítok egészsége, a talaj egészsége, és végső sorson egész bolygónk EGÉSZsége.

Hogy lehetek biztos, hogy ÖKOlógiai terméket vásárolok?

Csomagolt termék esetén:
Az ökotermékek jelöléséről is pontosan rendelkezik a jogszabály, amely szerint nem csupán a bio eredetre kell utalni, hanem fel kell tüntetni az utolsó ellenőrző szervezet nevét és kódszámát.

Pl. Bioszilvalekvár; Ellenőrizte Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., HU-ÖKO-01. 

Az utolsó ellenőrzést végző szervezet logója is felkerülhet a csomagolásra, de aminek mindenképpen rajta kell lennie az EU BIO logó:

Csomagolatlan termék esetén: 
Leginkább ömlesztett zöldség, gyümölcs esetén találkozhatunk azzal, hogy az árut BIO-ként kínálják. Ez esetben kérjük meg az árust, mutassa be az ökológiai eredetet igazoló minősítő tanúsítványt és annak mellékleteit. Ha „sajnos véletlenül épp otthon maradt”, kérdezzük meg, melyik ellenőrző szervezet tanúsítja a terméket, illetve milyen néven szerződtek, majd ellenőrizzük le annak tanúsítványkeresőjében.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tanúsítványkeresője: KERESŐ

A Bio Garancia Kft. tanúsítványkeresője: KERESŐ  

Találkozhatunk olyan termékkel is, ami az ökológiai gazdálkodásra való átállás időszakából származnak. Természetesen ezek csak átállási termékként hozhatók forgalomba. 

Amennyiben az Ön által keresett gazdálkodó érvényes tanúsítványát a tanúsítvány keresőkben nem találta meg és tudomása van róla, hogy a gazdálkodó ökológiai megnevezéssel vagy minősítéssel terméket hozott forgalomba, azt kérjük, szíveskedjék jelezni a Nébih Zöld számán (06-80/263-244), vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.

Magyar Biokultúra Szövetség

1132 Budapest, Visegrádi u. 53. 3. em/1.
06 1/214-7005, 06 30/730-2130
biokultura@biokultura.org
https://biokultura.org/

Biokultúra facebook-oldal 

Hírlevél feliratkozás:

Köszönjük a feliratkozást!
Valami hiba történt, kérlek próbálkozz újra!